Amikor elvesztek, meglelek valamit. Az élet szép, nagy és kívülről igazságosnak tűnő körforgása.
Vegyük például az én esetemet.
Elvesztettem az átmeneti munkám, de megleltem egy régóta élő kérdésre a választ.

A kérdés: Miért nem működik a kapcsolatom apámmal, holott annyira sokat próbálkozunk?
Komponensekre bontva: Nem működik, mert mindketten premisszákkal állunk a dologhoz, pontos képpel, hogy mit is szeretnénk kapni ettől. Én stabilitást és figyelmet. És ezt kommunikációban gondoltam megvalósítani. Beszélgessünk, ismerjük meg egymást.
A beszélgetések vége leggyakrabban veszekedés, és én is lelkiismeret furdalást érzek, és ő is azt gondolja, hogy ez a helyes, mert én basztam el.
További komponens a külső tényezők összessége. Mármint a barátnő. Akivel a világ csodásan szép, akinek a fia igazi mintafiú. Úgy érzem ilyenkor merül fel a kérdés a fejében: miért nem lehet az enyém is ilyen?
És amire még rámutatott egy kedves barát: nem vagyok fiú. Két bátty mellett én nem autoszerelésben nőttem fel. Nem is lettem kiokosítva. Értelmiségi alja vagyok. (Van benne valami, még a villanykörtét sem tudom kicserélni... :))
 

Már nem hibást keresek, nem akarom kimondani, hogy ki miért hibás. Csak megoldást szeretnék.

Megoldás első komponense: Trancsírozós akciófilm! :)

És a ma délutáni beszélgetésem Mr. P.vel visszahozta a sziget nosztalgikus élményeit: nevezetesen azt, hogy mennyire zseniális volt a deftones koncert.
Íme hát: https://www.youtube.com/watch?v=LPW92FVMnFI